Megcsináltam!
Igen érdekes volt így, hogy már annyi mindent tudok a spiritualitásról, hogy néha úgy éreztem magam mint a németórán, amikor haladóként újra kezdtem.
Főként, hogy itt az új energia, a csakrarendszer is már a múlté.
Érdekes, hogy mennyire nem érdekel, hogy tudják-e mások, hogy énekelek is, a legfontosabb még mindig csak az h polgári búcsúztató vagyok, hiszen annyira örülök neki!
Mondta az István, hogy ne aggodalmaskodjak, mert azzal mozdítom hátra az eseményeket, és merjem elhinni, hogy ez velem megtörténhet, igen, én lehetek az, aki leszek!
Higgyem el hogy az vagyok, aki vagyok!
A felelősségvállalás, ugye, megint, pedig arra mindig annyira rárinyáltam....
Nem félhetek, hiszen nincsen mitől félnem.
Nem leszek éhkoppon.....
Talán jobban vagyok, bár néha fojtogat a sírás.....
2010. június 6., vasárnap
2010. május 26., szerda
A hülyeség fáj?
Csak úgy kérdem:)
Mert én baromira boldog vagyok:)))))
Valahogy úgy érzem, tudnom kellene még valamit, mert naiv vagyok.
Naiv, mert szeretek mindenkit, mosolygok, és örülök.
Naiv vagyok, mert hátba támadhatnak, és én fel sem fogom, hogy az történt, csak mosolygok tovább.
Naiv, mert nekem fáj, ha haragudnom kell.
Hogy van ez?
nekem nem fáj a hülyeség?:)

2010. május 25., kedd
Valahogy...
...úgy kellene integrálnom a tudást, amit felhalmozok, hogy ne legyek tőle nagyképű.
Igazából, lehet, hogy nem lenne baj, de én mégis megtiltom magamnak.
Tele vagyok saját magam állitotta tilalomfákkal.
Meg kétségekkel.
Ezeket sugárzom kifelé.
Ez rettentő régi energiás cucc, el kellene már hagynom.
Valójában bíznom kellene magamban, még jobban, nem félni a nem elfogadástól.
Ez is egy régi bajom, ami újra előjött.
Persze, a megmérettetéstől való félelem hozta elő.
Jobb lenne, ha már meg lenne kötve az a szerződés.
Valójában......
**
Vagyok, aki vagyok.
Valójában így tökéletes, ahogyan vagyok.

2010. május 23., vasárnap
2010. május 19., szerda
Ideg
Van olyan, hogy az ember agyát felbasszák.
Nesze Neked, Új Energia!
Még jó, hogy vannak vadgesztenyefák, akikkel lehet beszélgetni.
Megint az a szívszorító nagy szeretet-érzés.....
Nesze Neked, Új Energia!
Még jó, hogy vannak vadgesztenyefák, akikkel lehet beszélgetni.
Megint az a szívszorító nagy szeretet-érzés.....
2010. május 16., vasárnap
Ma itthon volt rám szükség
Amiben igazán profi vagyok, az a lélekelemzés.
Számomra mindig öröm, ha segíthetek.
Tényleg az.
Csak át ne forduljak mindenttudóba.
Vigyáznom kell hogy alázatos maradjak, mert könnyen süketté válhatok, ha elszalad velem a paci.
Ismerek embereket, akikkel elszaladt a paci, nagy látóknak mondták magukat.
Aztán az élet hiába méri rájuk a szenvedéseket, csak nem adnak lejjebb magukból
csak erényt kovácsolnak a szenvedésből is
ahelyett, hogy megállnának egy pillanatra, és elgondolkodnának: ki is vagyok én valójában, és mit keresek itt??
rájönnének, hogy tapasztalni vannak itt, nem másért.
Tanulni.
Mert ha olyan okosok lennének, itt sem lennének.
Egyszerű ez, mint a pofon_:)

Na, kérem, pont ezt érzem.
http://csillagmag.hu/csillagmag-uzenetek/a-dimenzio-hataron-hogy-ne-csavarodj-be/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)