én és magam

Ha hiszel bennem, az szárnyakat ad. Akkor megtelítődök élettel, az a Magam, akit folyton bunkósbottal tanítok aludni, végre megnyilvánulhat. Igaz-e ez a csoda, vagy csak álom, szélhámosság, meddő remény? Vajon kevesebb vagyok-e attól, hogy nem merek hinni benne? Az lesz az oka, hogy vége lesz, ha nem bízom? Kiben? Bennem vagy Benned? Mitől függök? Igaz-e? De mi az igazság? Mettől meddig hihetek? Mi az, amit már nem hihetek el? Mi a garancia arra, hogyha nem hiszem el, nem fog fájni? Nincs garancia. Egyedül vagyok a térben, magamnak kell dönteni. Én vagyok és a gondolataim, mi ketten figyeljük egymást emberemlékezet óta. Ellenőriz, és idomít. De nélküle szétfolynék. Hagyom hát, hogy tegye. Persze csak eszembe jut, mi lenne, ha mégis hagynám a fenébe, amiket mond, és szabad lennék?