lehet hogy rosszul döntöttem

de meg kell próbálni élni az életet úgy ahogyan szeretném.... mert mi van, ha nagyon megkívánom, és nem lehetünk együtt mégse? az nagyon gáz, csak a vágyakozás....nem túl jó de így legalább el van oltva a tűz. Nagyon kiváncsi vagyok, hogyan viselkedek ebben a helyzetben....

ideális pár

felteszem hát magamnak a kérdést: milyen lenne számomra az ideális pár? az ideális partner....nekem....legyen a barátom, szeressen, emeljen fel, jól szeressen, lásson igazán hogy milyen vagyok. Biztonságban érezzem magam Vele, hogy akkor is szeretni fog, ha hülye vagyok. Mert azt szeri aki vagyok és nem azt, amilyen.....legyen autója, tudjon vezetni, ne kritizáljon vagy ha igen úgy hogy az ne legyen orrbadörgölős.- néha ájuljak el tőle, és néha ájuljon el tőlem...... egyszerűen szeressük egymást. Merjünk őszinték lenni egymáshoz.........legyen valódi az intimitás.. Ennyi.....

társkeresés

Zavar, hogy olyan bénán tudok kommunikálni. Hogy azt akarják, ájuljak el tőlük. valahogy mindet olyan egyformának látom, stílustalannak, és magyarul nem tudnak, csak a hibáikat figyelem... zavar a hangnem, a lekezelés, én tényleg sokra tartom magam ideális lenne egy olyan kapcsolat, amelyben tudunk kommunikálni, lazán. nem ez a nyögvenyelős jajdeudvariasvagyok érdeklődők de leszarommitmond stílus...hát de kitérdekel. Lehet hogy nem is kellene nekem társat keresni, mert olyan szinten leszarom ezeket a pasikat..... ha lenne valaki, aki megfog...de ha van akkor is kihidegül, hogy seggfej. Ez borzasztó, egyedül fogok megdögleni...

oldás

Iván, rózsaszínben Minden értem van. NE másra mutogassak Gyermekemnek megköszöntem hogy itt volt és megmutatta lehet gyermekem. Megbocsátás magamnak és mindenkinek aki abban a történetben érintett. Anyám. Parentizált gyermek vagyok De gyermek vagyok, és nem dolgom hogy neki segítsek egész életemben A saját életemet kell éljem, és ő is élje a saját életét itt az ideje, hogy megbecsüljem saját magam kilépés a mellőzöttségből magam számára magam vagyok a mérce nem kell senkinek megfeleljek Pálferi: Az elhanyagolt gyerek-szenvedélybeteg volt családjában- úgy érzi, hogy más, mint a többiek. Vagy, ennek egy része: “Mindenki más tudja, hogy...csak én nem. Erre mindenki más képes, csak én nem. Ezt biztos mindenki meg tudja tenni, csak én nem.” Az elszigeteltség-élmény valóságos. Hiszen egy szenvedélybeteg ember családjában többé-kevésbé mindenki elszigetelt a másiktól. Egy elhanyagolt gyerek családjában föltételezhetően nem csak a gyerek elhanyagolt és elszigetelt a szüleitől, hanem mindenki mindenkitől. Ebből adódik, hogy azt gondolja: “Nem vagyok elfogadható.” Az elhanyagolt gyerekek, mikor felnőnek, vagy nagyon felelősségteljesek lesznek vagy nagyon felelőtlenek. De nagyon nehezen találnak középutat. Ez egyrészt abból is fakad, hogy tökéletességre törekszenek. Fogalmuk sincs, hogy mi a jó, mi a normális, ők meg hülyék, és tididi, ezért tökéletesnek kell lenni, mert különben rettegek, hogy nem szeretnek, elhagynak, ugyanúgy járok, mint gyerekkoromban. Gyerekkorban sem tudtam semmilyen módon megfelelni, mert… és ezért elhanyagoltak. Most akkor ha tökéletes lennék, talán akkor jobb lenne a világ. Egy szenvedélybeteg szülő mellett fölnött gyerekben virul egy kétéves valaki, aki mindent akar, de azt most rögtön. És ameddig nem tudja valahogy megszeretgetni ezt a kétéves gyereket, és egy kicsit kordában tartani, addig felnőtt korában sok nehézsége lesz ebből. Nagy impulzivitás, bizonyos szempontból a szenvedélyre, szenvedélyességre való rászorultság jellemzi az ilyen felnőttet. Ezért minél inkább ilyen közegben nőttünk fel, annál inkább fontos, hogy legyenek legitim szenvedélyeink. Az nagyon fontos. Vannak legitim szenvedélyek. És abba belevetjük magunkat legitim módon, és tök jó az élet. Például negyven évesen matchboxokat gyűjtünk. Megszállottan. És matchboxozunk, és cserélünk. Ahh. De csak eredetit! Na. Parentizált gyerekek: • Ha beteg az egyik szülő. Ha hosszan beteg az egyik szülő. Ha neurotikus a szülő. Ha pszichotikus szülő családjában nő föl egy gyerek. • Aztán: ha szenvedélybeteg, alkoholfüggő szülő családjában nő föl valaki. • Ha nincs szülő. Vagy egyáltalán nincs szülő, vagy csak egy szülő van. • Ha pótszülői szerepbe hívják meg azt a gyereket, és ezt nem ismerik el. (33:57) • Ha a nagyszülő, kihagyva a generációs láncolatot, gyerekének fogadja az unokáját, és ezzel az unoka, nagyon sajátosan, a szüleivel egy vonalra kerül. Tehát egy ilyen generációs ugrással is lehet szülősített helyzetbe kerülni. • Aztán: ha a szülők szövetségesnek használják a gyerekeket a saját bizalmi konfliktusaikban. • Azután: ha a gyereket olyan helyzetbe hozzák, hogy a két szülő között döntenie kell. Válás során történhet ez meg könnyen, vagy akkor, ha az egyik szülő elérhetetlen a gyerek számára. Azért, mert 24 órát dolgozik a bányában az apa. (34:54) • Aztán: ha hiába nő föl a gyerek, állandóan gyerekszerepbe kényszerítik a gyereket, és nem ismerik el, hogy bár ő az én gyerekem, de ő már nem gyerek. Ezt nagyon sok szülő képtelen fölfogni, hogy azért, mert a gyerekem, azért ő még nem gyerek. A fájdalmas az az, hogy aki így nőtt föl gyerekként, ő se tudja ezt megkülönböztetni. És azt gondolja, hogy a szüleinek valóban joga van őt gyereknek tartani és tekinteni. • Aztán: a családtagok között közvetítő szerepbe került gyerek. “Mondd meg apádnak, mert te vagy az apád fia, hogy menjen el ő a kisöcsédért, mert én nem beszélek vele.” Na ez. “Mondd meg anyádnak, hogy ne horkoljon!” És akkor a gyerek fönnmarad és: “Anya ne horkolj!” Ez megtörtént egyébként, azért jutott eszembe. Komolyan, egyszer elmesélte valaki ezt a történetet így, ahogy mondom. Azt mondta a férfi, hogy “én azért nem alszom anyáddal egy szobába’, mert horkol. Ha te se tudsz aludni, akkor menj, és mondd meg neki, hogy ne horkoljon.” • Aztán: Puffergyerek. Ismerős? Biztos van, akinek ismerős. Az a gyerek, aki valamiképpen a házastársi kapcsolatot próbálja megmenteni. Odaáll, és akkor… Például alkoholbeteg szülő, hogyha az agresszióját megpróbálja a feleségén levezetni. A gyerek odaáll, és akkor próbálja megvédeni az anyját. Ez a puffergyerek. De hát ezt lehet szóbeli dolgokkal is. Odaállok a kettő közé, és inkább engem. (37:03) • Aztán: Az a gyerek, akivel újból és újból tudatosítják, hogy csak őmiatta nem válnak el. • Aztán a bírószerepbe helyezett gyerek. Amikor a szülők következetesen azt mondják, hogy “Na, akkor most mondd meg, hogy az anyádnak ugye, hogy nincs igaza? Hát ezt egy gyerek is látja, hogy az anyád megbolondult.” • Aztán: az egyik szülő elárulására rávett gyerek. “Ne tarts vele kapcsolatot! Föl nem foghatom, hogy miért beszélsz apáddal, amikor azt tette velem, hogy…” • Az uralkodó szerepbe került gyerek, aki basáskodik a család fölött. Háh, ilyen is van. • Túlzott felelősséget vagy szabadságot kapott gyerek, aki a felelősségéhez és a szabadságához nem kap segítséget. • Életkorának nem megfelelő feladatokkal ellátott gyerek, úgy, hogy aztán ezt nem ismerik el. • Aztán: az a gyerek, aki a családban az őszinte szerepét kénytelen magára venni. Vagyis ha egy családban senki sincs, aki normálisan megmondaná, hogy mi is zajlik, vagy mi rossz, a gyerekek a gyerek voltuk miatt, hogy spontának és kreatívak és őszinték tudnak és még mernek lenni, be tudnak kerülni ebbe a szerepbe. Ez egyáltalán nem olyan jó egy gyereknek. Hogy ő az, aki azt a felelősséget hordozza, hogy kimondja, hogy mi történik a családban. (38:41) • Aztán: delegált gyerek, ugye erről beszéltünk. • Terapizált gyerek, akit arra kérünk föl, hogy a saját nevelésében legyen megértő velünk, szülőkkel. • Idealizált gyerek. • És az elhanyagolt gyerek. (39:05)

némineműleg

...talán kicsit jobban vagyok. Lett egy másik pasi, akiről kiderült, hogy egy hatalmas bunkó. Amiben meglepetést okoztam magamnak, hogy elhittem az elején az udvarlást, kimentem hozzá, és haza is jöttem. Igénytelenség netovábbja volt, de igyekeztem nem megbántani, magam voltam a megtestesült ijedtség, és díszkomfortérzet. Engem figyelembe sem vett, én nem értem hogy is gondolhatta, hogy közünk lesz egymáshoz. Ennyire értéktelennek gondolom magam, hogy ilyeneket vonzok be? Az a baj, hogy I tényleg magasra tette a mércét. Az amit művelt velem, mind tökéletes volt. Ez a másik pasi úgy csókolt mintha csak kaját keresne a számban.....blőááá

saját én

akkor bújuk elő, amikor a színpadon vagyok, azt mondja az Imre aki van olyan erős, hogy leszar mindent, és megcsinálja méghozzá olyan minőségben, amit mindenki élvez, és én is ez az igazi én. Ez az erős, mindentleszarós hatalmas, okos, és fogalmam sincs hogy milyen még mindemellett....

eltűnt

a badooról. És az valahogy nem illik bele a magam megmentésére kitalált tervbe. Mert ha seggfej, és csak csajozik, akkor hogyhogy eltűnt? Akkor mégis én csesztem el valamit, ha talál egy másikat méghozzá ilyen hamar... vagy már akkor is megvolt a csaj amikor velem találkozgatott? tovább tartotta magát, lehet? a fene sem tudja mi vagyon én ennek a tükrében, hogy ő már nem keres társat, és / vagy letiltött és azért nem látom? Mert az is lehet én még mindig kurva szerencsétlennek érzem magam.... jobb lenne ha tudnék valami konkrétumot. Miért vagyok ilyen nyomorult, miért nem szarom le az egészet?

a sarokba állított én

azért állítottam a sarokba, mert attól féltem, ha én én vagyok, akkor vége. De csóró csak szenvedett ott a sarokban, és mégis vége lett. Érdemesebb tehát elhinni, hogy nem velem van a gáz, hanem azzal, ha nem vállalom fel magam. Mert egy fosztóképzővel nem lehet együtt élni. Egy egyéniségmentes emberrel senki nem érzi magát biztonságban. Mit mondanék, ha vissza akarna jönni? Illetve hogyan tudnám magam meggyógyítani ebből az állapotból? HA a lelkem egy darabját, ahol nyomot hagyott odaadhatnám Neki. HA őszintén tudnék beszélni vele ha meghallgatna, és tudom hogy érdekli amit mondok ha nem csak a saját hangját szerezné hallgatni ha nem mindig csak túllicitálná és magát fényezné minden mondattal és tudom hogy ezek bennem is megvannak de az alacsony önértékelés jelei Ha tudnám közvetíteni mi az ami bennem van őszintén elmondani, hogy mit is akarok ha érezném hogy fontos vagyok és el tudnám hinni hogy igazat mond lehet hogy már nem tudnánk helyre hozni de egy őszinte beszélgetés nem ártana persze kinek lenne ez fontos: csak nekem vagy ki tudja forgok a tengelyem körül pedig csak annyi a bűnöm hogy nem akartam azt elveszíteni akit megszerettem....

kapcsolódások

hogyan kapcsolódjon az ember, ha fél a sérülésektől, és ezért már inkább támad, mint meghallgat? Aki az automatizmusai miatt nem tud megélni rendes kapcsolódást? Nem jobb-e visszavonultan élni, mint másokat bántani?

libikóka

Nehéz túl lenni rajta. Próbálok helyesen gondolkozni Hálásnak lenni azért, mert nem mondta el miért szakít, hanem ezt a módját választotta: nem hív, nem veszi fel, nem ír, stb Pedig szerdán még rámírt, beszéltünk, jött egy kis mese a bajba jutott lányáról, meg a cirkóról, aztán átettük csütörtökre a randit, csütörtökön meg nem vette fel, pedig háromszor hívtam. Szívesen elmondanám neki, hogy eléggé elfojtotta az egyéniségemet. Túl tökéletes volt nekem, én szarnak érezte magam mellette Persze nem kizárólag én vagyok a hibás, hanem ő is mert ugyanakkor nem voltam neki hangsúlyozottan fontos. A hibás nem én vagyok, hanem senki, mert ő tovább akart menni...mert ilyen, így van összerakva....nagy dumás, macsó, mit várok én az ilyen férfitól: hogy ő legyen az igazi? Mert úriember, feladja a kabátot, és kinyitja a kocsiajtót? Attól még kell neki, a nálam szebb is, jobb is...és teli van a társkereső ezekkel. Kár, hogy nem ismert meg igazán. Bár, volt esélyem, de elpuskáztam, nem jó arcomat mutattam meg, nem tudtam leválni. Nem tudtam csak magamat szeretni jobban, mint őt. Próbáltam mondani amit érzek, és azt éreztem, nem vagyok neki fontos. Provokálni akartam, hogy ne bántson meg, mert én sérült vagyok. Tudtam hogy vége lesz, előbb utóbb. De olyan tökéletes volt minden Tudom, ezért nem akartam pasit ennyi éven át, hogy ezt a fájdalmat ne érezzem. Próbálok helyesen gondolkodni, de a fájdalom marad, azt elfojtani nem tudom...... a defekt nyilván nálam van, és bárki jön, amíg én ezt ki nem javítom, hiú ábránd hogy tartós kapcsolatom lesz. Szeretném hinni, hogy ez nem igaz......szeretném hinni, hogy csoda történik, és lesz valakim, aki valóban kiváncsi rám......

lebegtetve

Bár utálom a hazugságokat, de ha lebegtetnek, akkor én is lebegtetek.Legalább jobban érzem magam, míg másokkal csetelek, addig sem gondolok arra, hogy elcsesztem valamit. Elfogadtam hogy ő az aki irányít, és ne csodálkozzak, hogy lebegtet. Biztos van egy pár nővel randiidőpontja...... juj de megszívatnám, ha felhívna mégis...... kelteném benne a lelkifurdalást tudja meg hogy nem vagyok hülye hiába néz annak ugyanakkor örülök hogy lefogytam 4 kg és érzem megy még ez lejjebb is, most kaptam egyfajta kegyelmet erre van erőm nem enni nem akarom azt hogy vigyáznom kelljen mit beszéljek egy kapcsolatban.-......

úgy néz ki vége

nem mintha nem tudtam volna előre. Nem sok minden kötött össze minket. Én a lelki részét szeretem az életnek boncolgatni, Ő az intellektus felől fogja meg, tesz, újraépít, de előtte rombol. Sok mindent megélt már, és mindig felállt belőle. Én kiteregettem a kártyáimat. Megmutattam milyen vagyok az álarc alatt. De arról hogy az ő szívében mi rejlik, csak sejtéseim voltak jelesül, hogy nem szerelmes. Ez nem tetszett Neki. De nem azt jeleni, hogy hibás vagyok, én elbasztam valamit. Mert akkor basztam volna el, ha nem mutatom meg a rossz oldalamat, és csak a szépet mutatom magamból. Tesztet csináltam, és sajnos elbukott. Nem tud elfogadni olyannak amilyen vagyok. Ha nem kellek, nem kellek, ez van, de ettől én még értékes embernek tartom magam. Nagyon csalódott vagyok, egyébként, fáj, hiszen amit átéltünk a szexben az fantasztikus volt. De talán ez egy lökést ad, hogy nyitva maradjak, ne zárjam el az élet ezen felét magamtól. Bár még nem mondta ki, de nem keres, és tegnap amikor felhívott, már éreztem hogy nem tud mit mondani nekem.......csak szokásához híven azt ami történt körülötte. Úgy szeretettem volna boldog lenni...de talán még lehetek.....mégis úgy érzem elrontottam valamit, é tanulnom kell belőőle. Talán azt hogy végig higgyek magamban, attól függetlenül a másik hogy érez. Végig magamra figyelni elsősorban nem Rá. Csak akkor meg énközpontúnak érzem magam....lehet hogy mégis jól csináltam? passz....

szabad-e?

boldognak lenni? Megengedhetjük-e magunknak ezt a csodálatos érzést, hogy elhiggyük: szeretve vagyunk. Még ha pillanatokra is de nagyon jóleső tud lenni! Aztán persze jönnek a kétségek. Ezt az egészet úgy ahogy van el kellene engedni, és hagyni az egészet történni, ahogyan akar, addig, ameddig tart, élvezve csupán ami adatott. Egy csodálatos éjszakáról emlékeznék meg, ami mostanában enyhén szólva ritka élményeim közé esik. Sodró volt ez, és hihetetlen. Jött a félelem is, ha ez jó, akkor ez nem sokáig tart. Persze igyekszik az ember kampányolni maga mellett, én úgy hogy a másikat emelem. De az pont azzal jár, hogy magam lejjebb helyezem....ami nem volt túl okos lépés, sajnos mert lehet ez az alacsony már nem tetszetős ez akinek nincs olyan nagy önbizalma, ez nem olyan jó de ez jobban vagyok én mint az álarcos menő. És kívántam a figyelmet még, még............és akartam becenevet is, mint a tbbiekek van. És nem kaptam Lehet még nem alakult ki az a vonzalom, ami a becenevet szüli...nem tudom. Ha magamba nézek, sírok, és az jó, mert az megkönnyebbülést hoz. De én sem tudom, valójában mit érzek. Hibának élem meg hogy több figyelmet szeretnék Pedig nem az. Félek, hogy vége, pedig még istenigazából nem is ismert meg engem...... Túl énközpontú lennék? Lehet....hát, ki más lehetne a központban...Talán Ő? :)

...mert.....

tökéletes vagy én nem kockáztatok, hazardírozok akkor ha őszinte vagyok. Tét: a kapcsolat. Ki tudja, mennyit bír el. hihetetlen még egyenlőre számomra ez ami történik Mert az egyedüllétet már ismerem de az egyenrangú társkapcsolatot még nem. Taníts meg rá, milyen az..... Igazul hogy tudok megmaradni benne, magamhoz is hűen, menekülni ne akarjak, mint régen higgyem el, hogy igaz ez? de hogyan? félek, ha mondok valamit, az nem tetszik neked. De kockáztatnom kell....

önkínzás-a boldogság helyett

vajon miért van az, ha az ember boldog is lehetne, mégsem azt választja? Nem vagyunk boldogságra szocializálva. Ha végre van valaki, aki szimpatizál velem, akkor mindjárt gyártom az indokokat, miért nem leszek megfelelő számára. kínzom magam a végtelenségig, a kételyekkel, hogy nem szeret, és mindjárt vége van, addig élvezd ki, míg az első éjszaka előtt vagy. Aztán ha túl vagyunk rajta, szenvedek mert lehet h többet nem ír. Hogy miért nem volt olyan amilyen lehetett volna. Hogy nem vagyok elég kívánatos, hamvas, stb.... Ha írt, akkor miért ilyen keveset. Miért nem mondja hogy szeret. Véletlenül kicsúszott hogy "szívem" és ő megijedt, nem szabadott volna ezt mondani, most elcsesztem, vége. Minden áron útját állom a boldogságnak. Merj boldog lenni! szól a fáma. Merni kell, és ez nem könnyű. Hiszen azt már ismerem milyen egyedül élni, de azt nem tudom, milyen ketten lenni. Ismerem amikor egyedül vagyok a gondolataimmal, de azt nem ismerem, milyen az amikor meghallgatnak. Félek, hogy meg leszek ítélve, mérve, és könnyűnek találtattatok. Félek mi lesz, ha nem tudok szeretni? Mert olyan régen nem volt nekem ilyen kapcsolatom. Inkább kiszolgáltattam magam, vagy én hoztam függésbe a másikat, csak hogy elhiggyem, szerethető vagyok. Mi a legrosszabb, ami történhet: Tényleg elcseszem. Rosszabbul leszek mentálisan. folyton sírok, nem tudom végezni a munkámat, lanyhul a koncentrációm. Nevetségessé válok, azzal hogy kimondom, mit érzek, holott nem is tudom hogy mi az amit érzek valójában keményen össze vagyok zavarodva. Passz hogy mifasz van. Önszabotázs. De mi a teendő? Mi az a legjobb ami történhet? szeretnék ebbe beleveszni! Szeretném elhinni, hogy szeretve vagyok. HA szeretve vagyok, akkor stabilitás van, akkor nincs félelem, mert megtart valaki, ha zuhannék.De nem is zuhanok, mert ha szereteve vagyok, akkor mindenki felé van erőm szeretetettel fordulni. Akkor nem vagyok türelmetlen? Igaz ez? Valamiféle csoda történik, ha az ember megtudja hogy szeretik? Rozsaszin felhőbe költözik a világ? Vagy mi van akkor? EL lehet hinni, hogy szeretve vagyok. EL lehet hinni? Szeretve vagyok?

nagy passz!

Ha egy nő sok idő után találkozik egy olyan pasival, és összejön vele, akkor örül neki, és boldog lesz. Nem úgy én. mert én mindjárt elkezdem kitalálni, hogy miért nem vagyok elég jó ennek a pasinak. Háttérbe teszem magam, és azt hiszem ezt egy idő után ő is észre fogja venni.ÉS ha észreveszi akkor kihasználja, visszaél vele. Ez a tapasztalat. Hogy maradjak mégis visszahúzódó?

#metoo

Mélyen eltemetett emlékek törnek fel, melyeket a szégyen satíroz világosabbra. A megélés hihetetlensége, amit egy gyermek tán még felfogni sem képes, vagy elhinni sem, amit magában oly sokszor megkérdőjelez, mert nem lehet hogy igaz, és mert úgysem hinne neki senki. Az érzés marad csak, az az undor, és a kényszer, hogy hiába húzza el a kezét, mégsem menekül, mert újra ott a csáp, ami visszarántja. És amit eltemet magában, mert feleslegesen nem akar cécót, mert annyi minden más baj van körülötte, hogy nem tetézné még ezzel is. Vagy később, amikor a hetes busz szorításában dörgölődző ember miatt is ő érzi a szégyent, mert senki nem tett semmit, hiába a hagyjon békén, és nem tud mozdulni mert lefagyott, és tudja, hogy mindenki azt hiszi , úgy gondolja, azért marad ott mert élvezi, pedig valójában szabadulni szeretne, kiszublimálni az ablakrésen….A többiek csak elhúzódtak, és a végtelen hosszúságú megálló a Felszabadulás teréig, és a menedéket nyújtó templom hideg csendje, mely az elkeseredett hüppögést és vörös arcot is magába zárja… Vagy még ki tudja mennyi történés,, amit a feledés homálya borít, önvédelemből, hogy működjön az élet, és az elme… ki tudja hány és hány fej tiltja le azt, amit a szív szeretne… csak mert fél, hogy megint méltatlan helyzetbe kerül, és kénytelen valamit eltűrni, amit nem szabadna, és önmagunk előtt is szégyellni kell… Ki tudja hány és hány szív szakad meg a magánytól inkább mint szeretni merjen.

Gyereknapos

Tudod, ezt már régen el akartam mesélni. Ez olyan fontos részem, hogy ahhoz, hogy megérts engem erről tudnod kell. Több réteg szégyen és fájdalom alól kell kitakarnom ezt a remegő részemet, ami miatt mindig úgy érzem, nekem nem jár semmi boldogság. Mert rosszat tettem valakivel, aki még meg sem született. Aki vér a véremből, test a testemből. Hagytam, hogy megtörténjen, pedig dönthettem volna talán másképp is. Mondatnám, hogy olyan helyzetben voltam, hogy nem volt anyagi forrásom semmi, hiszen a gyár pont akkor szűnt meg, ahol dolgoztam, a párom (első) szakított velem, bár eleinte örült az érkezésének. Anyám műtétje előtt álltunk, ő azt mondta hogy lehet sosem áll lábra. Most már persze mondja, hogy megszülhettem volna, de késő, túl késő. De nem hibáztatok senkit. Kemény döntés volt, üvöltő fájdalommal járt, kényszerhelyzet szülte. Az üvöltés még mindig bennem van. Nem érdemlek semmilyen könyörületet, úgy érzem. Pedig tudom, hogy mindennek megvan a maga oka, és talán e nélkül a fájdalom nélkül a munkámat sem tudnám úgy végezni,ahogy. Semmi sem véletlen. Az érkezésének is oka volt. Talán hogy próba elé állítson, hogy eldőljön, milyen emberek vagyunk, mi,akik azt hazudjuk a bennünk lévő túlélési mechanizmus okán hogy jó emberek vagyunk. Hogy él egy ideál bennünk,milyennek kellene lenni,közben meg feszít hogy mégsem vagyunk olyanok, de a látszatot fenn kell tartani. És ez hogy nem olyan belül, mint amilyennek kellene lennie, felettébb feszítő tud lenni olykor olykor. Talán gyereknapkor leginkább. Sok pici gyermek rohangál színes ruhákban boldogan ilyenkor mindenhol, mosolygó szülőkkel, bármerre nézek. Az én gyermekem tavaly lett volna 20 éves. Béke poraira, a meg sem születettnek. És kérem a bocsánatát, és nagyon szeretem…… Ott a lehetősége, hogy egyedül élem le az életemet, mert egész egyszerűen nem engedem meg magamnak hogy boldog lehessek. Félek ,kiderül, milyen ember vagyok. Nem olyan, akit szeretni lehet….. Persze a vágy is megvan bennem a saját családra, nagyon mély és tiszta vágy. Ennek a reményét nem tudom elengedni, és nem is akarom,nélküle nem élet az élet, csak egy szürke sivár gondhalmaz. Muszáj hinnem mégis hogy szerethető vagyok, és lesz valaki aki megtalál. Köszönöm hogy elolvastad. Bár nem volt vidám, de talán gyógyított valamelyest.