szabad-e?

boldognak lenni? Megengedhetjük-e magunknak ezt a csodálatos érzést, hogy elhiggyük: szeretve vagyunk. Még ha pillanatokra is de nagyon jóleső tud lenni! Aztán persze jönnek a kétségek. Ezt az egészet úgy ahogy van el kellene engedni, és hagyni az egészet történni, ahogyan akar, addig, ameddig tart, élvezve csupán ami adatott. Egy csodálatos éjszakáról emlékeznék meg, ami mostanában enyhén szólva ritka élményeim közé esik. Sodró volt ez, és hihetetlen. Jött a félelem is, ha ez jó, akkor ez nem sokáig tart. Persze igyekszik az ember kampányolni maga mellett, én úgy hogy a másikat emelem. De az pont azzal jár, hogy magam lejjebb helyezem....ami nem volt túl okos lépés, sajnos mert lehet ez az alacsony már nem tetszetős ez akinek nincs olyan nagy önbizalma, ez nem olyan jó de ez jobban vagyok én mint az álarcos menő. És kívántam a figyelmet még, még............és akartam becenevet is, mint a tbbiekek van. És nem kaptam Lehet még nem alakult ki az a vonzalom, ami a becenevet szüli...nem tudom. Ha magamba nézek, sírok, és az jó, mert az megkönnyebbülést hoz. De én sem tudom, valójában mit érzek. Hibának élem meg hogy több figyelmet szeretnék Pedig nem az. Félek, hogy vége, pedig még istenigazából nem is ismert meg engem...... Túl énközpontú lennék? Lehet....hát, ki más lehetne a központban...Talán Ő? :)