libikóka

Nehéz túl lenni rajta. Próbálok helyesen gondolkozni Hálásnak lenni azért, mert nem mondta el miért szakít, hanem ezt a módját választotta: nem hív, nem veszi fel, nem ír, stb Pedig szerdán még rámírt, beszéltünk, jött egy kis mese a bajba jutott lányáról, meg a cirkóról, aztán átettük csütörtökre a randit, csütörtökön meg nem vette fel, pedig háromszor hívtam. Szívesen elmondanám neki, hogy eléggé elfojtotta az egyéniségemet. Túl tökéletes volt nekem, én szarnak érezte magam mellette Persze nem kizárólag én vagyok a hibás, hanem ő is mert ugyanakkor nem voltam neki hangsúlyozottan fontos. A hibás nem én vagyok, hanem senki, mert ő tovább akart menni...mert ilyen, így van összerakva....nagy dumás, macsó, mit várok én az ilyen férfitól: hogy ő legyen az igazi? Mert úriember, feladja a kabátot, és kinyitja a kocsiajtót? Attól még kell neki, a nálam szebb is, jobb is...és teli van a társkereső ezekkel. Kár, hogy nem ismert meg igazán. Bár, volt esélyem, de elpuskáztam, nem jó arcomat mutattam meg, nem tudtam leválni. Nem tudtam csak magamat szeretni jobban, mint őt. Próbáltam mondani amit érzek, és azt éreztem, nem vagyok neki fontos. Provokálni akartam, hogy ne bántson meg, mert én sérült vagyok. Tudtam hogy vége lesz, előbb utóbb. De olyan tökéletes volt minden Tudom, ezért nem akartam pasit ennyi éven át, hogy ezt a fájdalmat ne érezzem. Próbálok helyesen gondolkodni, de a fájdalom marad, azt elfojtani nem tudom...... a defekt nyilván nálam van, és bárki jön, amíg én ezt ki nem javítom, hiú ábránd hogy tartós kapcsolatom lesz. Szeretném hinni, hogy ez nem igaz......szeretném hinni, hogy csoda történik, és lesz valakim, aki valóban kiváncsi rám......