Gyerekkorom

18 és háromnegyed órán át születtem, nem szívtak ki, semmi vákuum, és egyéb eszköz, természetes úton. Odatettek anyámhoz. Az elején még szoptatott, de később elment a teje. Akkortól tápos csecsemő lettem. Sajnos dolgoznia is el kellett menni születésem után 9 hónappal, innentől kezdve éjszaka fenn voltam, hogy anyámmal legyek, ő meg fenn volt éjjel nappal. Azt mondja nem hisztiztem és mindig énekeltek nekem, akkor abbahagytam. Még ülni sem tudtam, de már tudtam, hogy mi hol van. Azt mondja okosabb voltam, mint más gyerekek, mindig odanéztem, ha a tárgy nevét hallottam, mindez 3 hónaposan… Csípőficamos voltam. (a rosszabbik a bal volt szerintem ) Vizsgálat lényege: nem volt egyforma számú hurka a lábamon :D Fél évig voltam kengyelben Többnyire nagymamám nevelt, lévén anyukám dolgozott állandóan. Nagymama nem vitt játszótérre, álló nap mesélt,és megtanított olvasni, öt évesen már túl voltam a Dzsungel Könyvén. Viszont etetett, így elég kövér gyerek voltam,ami gátlásossá tett a mozgásban. Sajnos nem alakult ki az alapvető mozgáskészségem sem. Mivel óvodába csak nagycsoportba jártam, de azt is végigbetegeskedtem, úgyhogy alig voltam közösségben, testvérem sem volt, így nehezen ment a beilleszkedés. (Ezt a hiányosságot később táborokba járatással kívánták bepótolni szüleim.) Sajnos a csúfolódásokat nem úsztam meg. Tesi órán jól beégtem mert hárman emeltek túl a szekrényen, amit átugrani kellett volna….Így lettem gyógytornás. Sosem felejtem, hogy milyen kívülállónak éreztem magam,amikor én tudtam olvasni, számolni, miközben a többiek bénáztak, mert még csak akkor tanulták….Majd megevett az unalom, így megszoktam, hogyha nem nagyon figyelek, és úgy is megy minden. …félgőzzel mindent, fél kézzel, úgyis meg tudom oldani. Később persze, ez már változott, de közepes maradtam, és mindenre azt mondtam: jó így is…..Ami persze igaz volt, de midig volt valami fontosabb, amit a most-ban teljesítés helyett kellett csinálni. Lényegében csak azt csináltam, ami fontos volt számomra, ami érdekelt, órák alatt olvastam végig a padba rejtett könyvet, de pl a biológia órán egyszeri hallásra fújtam az összes belső elválasztású mirigyet, melyik, melyik hormont termeli…. Eminenskének gondoltak, mert sosem a gyerekekhez éreztem magam tartozónak, hanem a felnőttekhez. Komoly gyerek voltam. Szüleim sokat veszekedtek, apám ivott, én voltam veszekedéseiknél a döntőbíró. Hamar felnőttem. Mindennaposak voltak a veszekedések,anyám fáradtan jött haza, apán nem adta haza a fizetését. Anyámnak segítenem kellet mindenben. Sajnos elég labilis volt, a kiborulásait is végig kellett hallgatnom, hisztizett, hangosan zokogott a konyhában n mindig szenvedtem ilyenkor…. Éreztem, hogy nem így kellene viszonyulnia a problémákhoz. Apám nagyon szórakoztató ember volt, nulla felelősségérzettel, még orvoshoz sem vitt, mert az népszerűtlen feladat volt , ahogyan ő mondta. Folyt köv….